topbanner03

A tiltott könyv – az zsidó

 

Ida Draitschmann elbeszélése alapján bedolgozta Catherine Meerwein

 

Amikor Kisinevben, 1899-ben megszülettem, akkor még az a város Bess-arábiához (Oroszország) tartozott. Akkor még a 120 000 lakosság fele zsidó volt és sokan voltak közülük törvényhűek és kegyesek. Ide tartoztak a szüleim is. Édesapám fontosnak tartotta már gyermekkorban Isten és az emberek iránti szeretetet a szívünkbe plántálni. 1903 húsvétján kezdődött el az első üldöztetés a városunkban. Jézus Krisztus nevében sok zsidót lemészároltak, rengeteget kegyetlenül bántalmaztak, a házaknak a százait pedig lángba borították. Két évvel később újra végigsöpörte városunkat egy újabb üldöztetési hullám. Így lett a név, ”Jézus” egy olyan félelmet keltő szó, amelyet nem volt szabad egy zsidó családban kiejteni és az Újszövetség is tiltott könyvvé vált.

 

Értelem, vagy kényszer?

Még akkor is, ha a zsidó vallást komolyan véve hűségesen gyakorolva éltem, nem voltam boldog a hitemben. Alig voltam még 12 éves és már üresnek és elégedetlennek éreztem magam. Kerestem az élet értelmét, de szüleim figyelmeztettek ilyen kérdések miatt. Életútjuk kényszernek tűnt, amelyet le akartam rázni magamról. Büszkeséggel töltött el az Isten népéhez való tartozás, de a feszes törvénykedés és a tradícióba vettett vak hit egyre távolabbá vált tőlem. Ez így tartott egészen addig, amig meg nem ismertem a zsidó ügyvédet, Dr. Rabinovitschot, aki éppen akkor tért vissza palesztinai útjáról sok újdonságot mesélve. Mivel gazdag volt, elment a Szent Földre földeket vásárolni és így az üldözött zsidók részére új hazát teremteni. Az Újszövetséget használta forrás gyanánt ezen az úton. Amikor az Olajfák hegyén az Igét olvasta, mélyen megrendítette őt, és felismerte Jézus Krisztusban a Messiást és a Megváltót. Mint teljesen új ember tért vissza Kisinevbe.

 

Egy veszélyes ház

Nagyon fontosnak tartotta, hogy a zsidók elfogadják a Messiást anélkül, hogy a zsidó identitásukat meg kelljen tagadniuk. Amikor az első zsidók elfogadták hitben Jézus Krisztust, megalapított egy „zsidó-keresztény” gyülekezetet. Ezért kitaszították és ellenségeskedtek vele. Figyelmeztettek engem arra, hogy ne menjek be a házába, még kíváncsiságból sem. Egy napon mégis bementem. A Páska ünnepéről prédikált. A kovász kitakarításának szükségességét összehasonlította a szív bűntől való megtisztulásának elengedhetetlenségével. Ezt csak Jézus Krisztus tudja elvégezni, mert Ő a Páska Báránya. Ekkor vált világossá előttem minden. Vágytam a bűneimtől megtisztulni, de hallgathatom-e egyáltalán Jézus hangját, mint zsidó?

Édesanyám nagyon megijedt, amikor elmondtam neki a történteket, és megtiltotta, hogy mégegyszer el menjek oda. Ezekben az években nagyon vágytam a Bibliát olvasni, de csak egy Bibliánk volt és az is héberül, amit én nem értettem. Nem sokkal később meghívott fiútestvérem, aki titokban gyülekezetbe járt, a lelkipásztorához egy beszélgetésre. Elszántam magam, hogy nem fognak meggyőzni, de mégis elfogadtam a meghívást. Teljesen megdöbbentem, mert feleségével együtt ugyan nagyon kedvesek voltak hozzám, de nem próbáltak megtéríteni engem. Búcsúzásnál egy orosz nyelvű Bibliát ajándékoztak, aminek nagyon megörültem és haza sietve azonnal el kezdtem olvasni. Úgy éreztem, egy új világ tárult fel előttem – végre olvashatom én is Isten Szavát! Félénken ugyan, de várakozással telve olvastam az Újszövetséget is. Úgy tűnt, hogy ez a folytatása az Ószövetségnek, és egy teljesen zsidó könyv.

 

Egy csodálatos válasz

Mivel nem értettem meg mindent, úgy döntöttem, hogy elmegyek a gyülekezetbe. Minél többet hallottam ott, annál tisztábban láttam, hogy csak Krisztusban gyógyulhatok meg, és követnem kell Őt. Mivel tudatos volt előttem e gondolatok és a hit következményei, ami a családból és a zsidó népből való kitagadást jelenti, nagyon kétségbe estem. Ebben a helyzetben kiáltottam segítségért először Istenhez Jézus Krisztus nevében: „URam, mutasd meg az utat, amelyen járnom kell!” Ebben a pillanatban átéltem azt a csodát, hogy meghallgatta az ÚR az imámat, elfogadott és új élettel ajándékozott meg. Bátorságot kaptam Jézus Krisztusról nyilvánosan bizonyságot tenni. A megrökönyödés vihara következett, amikor megtudták, hogy én is és fiútestvérem is elfogadtuk Jézus Krisztust mint Urunkat. Ám ezzel számoltunk, és így továbbra is megmaradtunk döntésünk mellett és növekedtünk a hitben.

 

Ida Draitschmann később a hamburgi „Jeruzsálem” nevű diakonus-otthonban a zsidók között szolgált 1936-ig. Utánna 36 éven át egészségügyi nővérként dolgozott Haifában. 1968 szept. 8.-án halt meg.